Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nicole Scherzinger

Nicole Scherzinger

26395869542169857466325148.jpg

Teljes név: Nicole Elikolani Prescovia Valiente Scherzinger

Születési hely: Honolulu (Hawai)

Születési dátum: 1978.június 29.

Foglalkozás: előadó

Műfajok: pop, R&B

Csillagjegy: rák

Magassága: 165 cm

Párja: Lewis Hamilton

Nicole 1999-ben részt vett a Days of the New második albumának munkálataiban.

2001-ben részt vett a The WB televízió akkor induló tehetségkutató műsorában a show Popstars-ban, melynek célja egy lány együttes létrehozása volt. Az együttes az Eden's Crush nevet kapta és ő lett az egyik énekesnője. A csapat 2001-es első kislemeze a Get Over Yourself (Goodbye)" elérte a tízedik helyet az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistán, és később együtt turnéztak az ’N Sync-kel és Jessica Simpsonnal. Miközben kiadták Popstars című albumuk második kislemezét, a Love This Wayt, a lányokat alkalmazó kiadó a London-Sire Records megszűnt, melynek következtében az Eden's Crush is. Nicole ez alatt az idő alatt ismerte meg Kara DioGuardit, aki a későbbi Pussycat Dollsos albumoknak és az ő szólóalbumának a szövegét is írta.

Miután az Eden’s Crush feloszlott Nicole egyedül próbálta építeni zenei karrierjét. 2003-ban ő énekelte fel az 50 első randi egyik betétdalát, a Breakfast in Bedet. A dal producere Nick Hexum volt, akinek ezután három évig volt a barátnője.

c45e5fdd-824c-41ad-91cb-4e31165031e3.jpgEgyütt dolgozott Yoshiki Hayashival, a japán X Japan rock együttes egyik tagjával is. Ő énekelte fel a Tokiói Szimfonikus Zenekar I'll Be Your Love című számát, amely 2003-ban felkerült az Exposition of Global Harmony váA Pussycat Dolls Don't Cha című számának sikere után Nicole több felkérést is kapott más zenészektől, hogy készítsenek közös dalokat. 2005-ben több dalt is felvett Shaggyvel, Vittorio Grigolóval és Will Smithszel. 2006-ban Avanttal készített egy közös kislemezt, mely a Lie About Us címet kapta, valamint felvette P. Diddyvel a Come to Me-t (melynek megírásában is részt vett), ami kilencedik lett a Billboard Hot 100-on.

2006 óta dolgoznak Nicole debütáló albumán, a Her Name Is Nicole-on. Az albumhoz már közel 100 dalt vettek fel, és úgy tervezték, hogy 2007-ben fog megjelenni, de a mai napig nem került rá sor. Az album munkálataiban részt vett Will.i.am, Timbaland, Kara DioGuardi, Ne-Yo és Pharrell Williams. Az albumon több duett is hallható, többek között Macy Grayjel, Akonnal, Busta Rhymesszal, Timbalanddel és Stinggel.

A kiadatlan album néhány dalát már kiadták más előadók, többek között a Pussycat Dolls (a Happily Never Aftert, a Who's Gonna Love You-t és a When I Grow Upot) és Christina Milian (a Punch You in Your Sleepet, mely az énekesnő Elope című albumán kapott helyet).

Nicole-t több interjúban kérdezték arról, hogy miért késik ilyen sokat a szólóalbumának megjelenése. Mindig azt felelte, hogy egyelőre még várnak a Her Name Is Nicole kiadásával és még a Pussycat Dollsra koncentrál.

2007 júliusa és decembere között már több kislemez is megjelent az albumról, például a Whatever U Like és a Baby Love. Ezek az USA-ban nem lettek sikeresek, de több európai ország slágerlistáján bekerültek a Top 20-ba.

A tervek szerint a Pussycat Dolls World Domination Turnéja után Nicole újra stúdióba vonul és fel fog venni több duettet will.i.ammel, Timbalanddel, Lady Gagával és A. R. Rahmannal.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Young Heaven - Naked Teens & Young Porn Pictures

(chrisas3, 2019.09.22 05:14)

New sexy website is available on the web
http://hentailesbian.latinaporn.instakink.com/?margaret

toi clayton porn movies free nickelodian porn engines gay porn download app britany star gallery porn eskimo is there animal porn

Аренда манимуляторов

(gruzAdore, 2019.09.22 05:14)

http://refgruz.ru - аренда манипуляторов - подробнее на сайте аренды манинипуляторов http://refgruz.ru - refgruz.ru

Отзыв о trustera.global

(GeorgeTam, 2019.09.22 04:14)

Никогда не вкладывал деньги куда-то. Не знаю почему, но решил открыть счет в трастера как на внутренних ощущениях что ли)) Ничего плохого сказать не могу. Скажу, что вижу как деньги каждую неделю приумножаются, в телеграмме бот мне об этом говорит. Короче, я доволен!

Tell me your recommendations please.

(Robetjer, 2019.09.22 04:03)

"Guys just made a web-page for me, look at the link:
you can look here
Tell me your references. Thanks!"

Нужна помощь

(Jusrrnmic, 2019.09.22 03:47)

Здравствуйте! нужна помощь деньгами 5536 9138 0823 2983

Hello! I need your help!" Send money! 5536 9138 0823 2983

find more info 462 mg

(Stephaniemumly, 2019.09.22 03:40)

cialis without a doctor presc additional reading cure

Enjoy our scandal amateur galleries that looks incredibly dirty

(britneyae16, 2019.09.22 03:11)

Dirty Porn Photos, daily updated galleries
http://lesbian.photos.fetlifeblog.com/?janelle

mean and nasty porn red dragon porn star favorite lesbian porn news anchor porn sample porn moives

prescription 373 mg

(Antoniomzc, 2019.09.22 02:41)

these details original site find out this here

Tell me your recommendations please.

(Denniegeate, 2019.09.22 01:19)

"Guys just made a site for me, look at the link:
go to this website
Tell me your references. Thanks."

enjoy new website

(bernardyx11, 2019.09.22 01:12)

College Girls Porn Pics
http://red.tube.porn.relayblog.com/?mara

free arabian porn videos nina heartly longer streaming free porn free porn lez safest gay porn website avatar porn pics

Tell me your recommendations please.

(Daavidgem, 2019.09.22 00:26)

"Guys just made a web-site for me, look at the link:
go to my blog
Tell me your guidances. THX!"

New hot project galleries, daily updates

(christiepv69, 2019.09.21 23:10)

Enjoy our scandal amateur galleries that looks incredibly dirty
http://rhysporn.gigixo.com/?stephanie

spying on neighbor porn kiddie gay porn xxx angelina jolie on porn pics hot plus size naked amateur porn porn free

Hot teen pics

(amyzc60, 2019.09.21 21:12)

Teen Girls Pussy Pics. Hot galleries
http://your.porn.bloglag.com/?joselyn

japanese granny milf cock suckers porn sexy wife porn video nvhentai naruto porn blow jobs gone wrong porn celebrity porn video online

How to Make Money

(MoneyVox, 2019.09.21 20:18)

Earn Money Online - www.thetimes.co.uk@0XB9F640ED/Om0vi

Tell me your recommendations please.

(BrianBoorn, 2019.09.21 19:53)

"Guys just made a web-site for me, look at the link:
Related Site
Tell me your references. Thanks."

Free Porn Pictures and Best HD Sex Photos

(nathanieliu3, 2019.09.21 19:16)

Hot photo galleries blogs and pictures
http://birdsetfree.energysexy.com/?kiley

free porn downloas ben 10 porn porn english anal porn amiture porn clips rfee porn amature defloration

I actually have tried out every thing can anyone help me out?=(

(Danielzef, 2019.09.21 19:11)

I browsed through this website and you've got so much useful info, bookmarked :)
https://thesispaper39.blogspot.com
https://1stexecutiveessaywritingservice.blogspot.com/
https://top5internetsourceshighschoolstudents.blogspot.com/
https://affordablepapersdiscountcode.blogspot.com/
https://fiveparagraphessaywriting0.blogspot.com
https://goodextendedessayquestions.blogspot.com/
https://mlaautoformat.blogspot.com
https://buypaperonline924.blogspot.com
https://essaywritingvocabulary773.blogspot.com
https://mbaessayhelp759.blogspot.com
http://paper--writer.blogspot.com/
https://speechwriting96.blogspot.com
https://essaysonline534.blogspot.com
https://writinganabstractforanessay905.blogspot.com
https://essayoncanmoneybuyhappiness160.blogspot.com
https://buyproject621.blogspot.com
https://writingthemethodssectionofaresearch.blogspot.com/
https://articlecritiquewriting362.blogspot.com
https://thesiswriter345.blogspot.com
https://applicationessaysforcollege866.blogspot.com

New hot project galleries, daily updates

(juliesx11, 2019.09.21 17:09)

New project started to be available today, check it out
http://brazzers.fetlifeblog.com/?patricia

shaunna mccullough porn star pics shemale cum solo porn danielle derek free porn tubes alco porn tube desert divas porn video

Tell me your recommendations please.

(Michhaelnes, 2019.09.21 16:26)

"Guys just made a website for me, look at the link:
visit the site
Tell me your references. Thank you."

Teen Girls Pussy Pics. Hot galleries

(angelitagj11, 2019.09.21 15:13)

Free Porn Galleries - Hot Sex Pictures
http://natrul.tits.fetlifeblog.com/?crystal

black porn fuzz black fat lesbian porn pictures free porn my thumb goth anal porn bombay porn tube

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »

Profilkép

Utolsó kép

Hírlevél

Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>

Statisztika

Most: 1
Összes: 83453
30 nap: 1146
24 óra: 37