Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nicole Scherzinger

Nicole Scherzinger

26395869542169857466325148.jpg

Teljes név: Nicole Elikolani Prescovia Valiente Scherzinger

Születési hely: Honolulu (Hawai)

Születési dátum: 1978.június 29.

Foglalkozás: előadó

Műfajok: pop, R&B

Csillagjegy: rák

Magassága: 165 cm

Párja: Lewis Hamilton

Nicole 1999-ben részt vett a Days of the New második albumának munkálataiban.

2001-ben részt vett a The WB televízió akkor induló tehetségkutató műsorában a show Popstars-ban, melynek célja egy lány együttes létrehozása volt. Az együttes az Eden's Crush nevet kapta és ő lett az egyik énekesnője. A csapat 2001-es első kislemeze a Get Over Yourself (Goodbye)" elérte a tízedik helyet az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistán, és később együtt turnéztak az ’N Sync-kel és Jessica Simpsonnal. Miközben kiadták Popstars című albumuk második kislemezét, a Love This Wayt, a lányokat alkalmazó kiadó a London-Sire Records megszűnt, melynek következtében az Eden's Crush is. Nicole ez alatt az idő alatt ismerte meg Kara DioGuardit, aki a későbbi Pussycat Dollsos albumoknak és az ő szólóalbumának a szövegét is írta.

Miután az Eden’s Crush feloszlott Nicole egyedül próbálta építeni zenei karrierjét. 2003-ban ő énekelte fel az 50 első randi egyik betétdalát, a Breakfast in Bedet. A dal producere Nick Hexum volt, akinek ezután három évig volt a barátnője.

c45e5fdd-824c-41ad-91cb-4e31165031e3.jpgEgyütt dolgozott Yoshiki Hayashival, a japán X Japan rock együttes egyik tagjával is. Ő énekelte fel a Tokiói Szimfonikus Zenekar I'll Be Your Love című számát, amely 2003-ban felkerült az Exposition of Global Harmony váA Pussycat Dolls Don't Cha című számának sikere után Nicole több felkérést is kapott más zenészektől, hogy készítsenek közös dalokat. 2005-ben több dalt is felvett Shaggyvel, Vittorio Grigolóval és Will Smithszel. 2006-ban Avanttal készített egy közös kislemezt, mely a Lie About Us címet kapta, valamint felvette P. Diddyvel a Come to Me-t (melynek megírásában is részt vett), ami kilencedik lett a Billboard Hot 100-on.

2006 óta dolgoznak Nicole debütáló albumán, a Her Name Is Nicole-on. Az albumhoz már közel 100 dalt vettek fel, és úgy tervezték, hogy 2007-ben fog megjelenni, de a mai napig nem került rá sor. Az album munkálataiban részt vett Will.i.am, Timbaland, Kara DioGuardi, Ne-Yo és Pharrell Williams. Az albumon több duett is hallható, többek között Macy Grayjel, Akonnal, Busta Rhymesszal, Timbalanddel és Stinggel.

A kiadatlan album néhány dalát már kiadták más előadók, többek között a Pussycat Dolls (a Happily Never Aftert, a Who's Gonna Love You-t és a When I Grow Upot) és Christina Milian (a Punch You in Your Sleepet, mely az énekesnő Elope című albumán kapott helyet).

Nicole-t több interjúban kérdezték arról, hogy miért késik ilyen sokat a szólóalbumának megjelenése. Mindig azt felelte, hogy egyelőre még várnak a Her Name Is Nicole kiadásával és még a Pussycat Dollsra koncentrál.

2007 júliusa és decembere között már több kislemez is megjelent az albumról, például a Whatever U Like és a Baby Love. Ezek az USA-ban nem lettek sikeresek, de több európai ország slágerlistáján bekerültek a Top 20-ba.

A tervek szerint a Pussycat Dolls World Domination Turnéja után Nicole újra stúdióba vonul és fel fog venni több duettet will.i.ammel, Timbalanddel, Lady Gagával és A. R. Rahmannal.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tell me your recommendations please.

(Keithabods, 2019.10.09 19:17)

"Guys just made a web-site for me, look at the link:
see this site Tell me your prescriptions. THX!"

Hot new pictures each day

(kendracc4, 2019.10.09 19:14)

Girls of Desire: All babes in one place, crazy, art
http://pornclipsvote.instakink.com/?jaylin

porn bizzar free midget granny porn tatjana gsell porn xhamister porn teen free psp flash porn

Tell me your recommendations please.

(BobbyGot, 2019.10.09 16:45)

"Guys just made a site for me, look at the link:
i loved this Tell me your guidances. Thank you."

Enjoy our scandal amateur galleries that looks incredibly dirty

(lenorerg69, 2019.10.09 16:37)

Daily updated super sexy photo galleries
http://18rporn.xblognetwork.com/?jasmine

betty b porn galleries free animal girl porn videos hansika motwani porn milf tobr porn teen on top porn

Tell me your recommendations please.

(MicahRic, 2019.10.09 15:47)

"Guys just made a web-page for me, look at the link:
check out this site Tell me your recommendations. Thanks!"

sdfgsdsacascek sasdfasefdascek

(Tammyemurn, 2019.10.09 15:42)

The authoritative answer

Модуль светодиодный моэм

Светодиодные модули купить харьков

Светодиодный модуль переноска

Светодиодные светильники для торгового освещения

Калькулятор уличного светодиодного освещения

Заработок

(Ralandexink, 2019.10.09 14:14)

Pocket Option https://clck.ru/JQVQG
Криптовалюта https://clck.ru/JQWCK
Франк казино https://clck.ru/JDPN6
Олимп трейд https://clck.ru/EFtmL
Биномо трейдинг https://clck.ru/Dai6n

Pocket Option https://clck.ru/JQVRb
Binance https://clck.ru/JQWCK
FrankCasino https://clck.ru/JDPN6
Olymp Trade https://clck.ru/EFtmL
Binomo https://clck.ru/JQVpc

Помочь финансово 5536 9138 0823 2983 Mastercard

Hello! I need your help!" Send money! 5536 9138 0823 2983 Mastercard

Travel, Tips

(Larryrex, 2019.10.09 14:05)

hotel rezervatsye sistem - opshatsung
ikh vet redn vegn vegn tsu rateven ven buking durkh buking.
hela tsu ale travlerz aun mer!
http://www.subscribe.ru/group/beauty-group-/16098169/

The Best HGH Therapy Clinic

(DavidEvere, 2019.10.09 09:57)

Hello. Can you help me? I want to fint the best
Hollywood HGH Therapy or better The Best HGH Therapy Clinic The Best HGH Therapy Clinic The Best HGH Therapy Clinic fef8ae1 ?

Tell me your recommendations please.

(MatthewBoill, 2019.10.09 09:54)

"Guys just made a web-page for me, look at the link:
find out Tell me your testimonials. Thanks."

Travelb Tips

(RogelioUnevy, 2019.10.09 09:46)

Bookingcom hotel reservation system - review
I’ll talk about ways to save when booking through BOOKING.
Hello to all travelers and more!
https://www.ok.ru/maykraftm/topic/70184625389604

Tell me your recommendations please.

(Edwardurget, 2019.10.09 09:32)

"Guys just made a web-page for me, look at the link:
find more information Tell me your recommendations. Thanks."

New project started to be available today, check it out

(michellevz4, 2019.10.09 08:33)

Hardcore Galleries with hot Hardcore photos
http://teeshirtbleu.instakink.com/?marie

drunk amateur porn videos soft porn movies about lesbians porn pictures of teens porn in the rio grande valleg porn yotuube homade

ручка роллер паркер купить

(penLor, 2019.10.09 08:12)

PR10R-BLK2C или подарок ручка паркер

https://www.parkerrussia.ru/search/?actions<>=48

enviable website

(DevinSkype, 2019.10.09 07:44)

other how to write a working thesis statement

Tell me your recommendations please.

(RickyutitH, 2019.10.09 06:24)

"Guys just made a site for me, look at the link:
explanation Tell me your guidances. Thanks."

right website

(WalterEmisp, 2019.10.09 05:44)

his response fahrenheit 451 essays

important website

(NormanTax, 2019.10.09 04:55)

visite site manufacturing in china incentives essay

who is kylie dating now

(fleepeaby, 2019.10.09 03:18)

can you get fired for dating a coworker http://infoshqip.site/uk-dating/dating-a-belgian-man.html asian dating site nj

Tell me your recommendations please.

(Ronaldneift, 2019.10.09 00:13)

"Guys just made a website for me, look at the link:
content Tell me your guidances. THX!"

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »

Profilkép

Utolsó kép

Hírlevél

Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>

Statisztika

Most: 1
Összes: 83454
30 nap: 1147
24 óra: 38